A zenekar története

Zenekarunk 1945-ben alakult meg Bali János alapító karmester irányításával. Az alakuláskor a zenekar minden tagja vasutas dolgozó, illetve annak családtagja volt. Az együttes 1983-ig a Pécsett és környékén jelentkező fúvószenei igényeket elégítette ki és a zenekar állandó szereplője volt a különböző társadalmi rendezvényeknek. 1983-ban került a karmesteri pálca Neumayer Károly kezébe, aki igen rövid idő alatt - alig egy év - a csúcsra vezette a zenekart. Az elkövetkező évek egy olyan - a mai napig páratlan - sikertörténet éveit jelentették, mely alatt a zenekar számos minősítést, díjat és különdíjat tudhatott magáénak.

A Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar az ország - jelenleg - legnagyobb amatőr fúvósegyüttese. Egyike az ország és Európa legjobb amatőr fúvószenekarainak, amelyet az is bizonyít, hogy 1984 óta számos versenyfesztivál I. díját és különdíját elnyerte, legyen az hazai vagy akár a legrangosabb külföldi megmérettetés. A siker állomásai röviden:

1983a Népművelési Intézet Nívódíja
1984XV. Országos Fúvószenekari Találkozó I. díja és különdíja
1984Kiemelt Aranydiploma - minősítés
1984"Kiváló Együttes" cím elnyerése
1985Nagy Fúvószenekarok fesztiválja - Ostrava. A zenekar első nemzetközi versenyén I. helyezést ért el.
1985Kráter Kupa győzelem - Celldömölk
1986A Holland Királyi Filharmónia fogadása, nyitóhangverseny Budapesten a "Hollandia üdvözli Magyarországot" c. rendezvényen.
1986Gálahangverseny a Siklósi Várfesztiválon
1987"Magyar Kultúrális Hetek" - koncertkörút Hollandiában
1988Bulgáriai koncertkörút
1989Kiemelt Aranydiploma - minősítés
1990Koncertkörút Jugoszláviában és Ausztriában
1990Kiváló Együttes - cím újbóli elnyerése
1991-től a zenekar minden évben a Pécsi Napok rendezvénysorozat résztvevője.
1992Bamberg (Németország) - 173 zenekar közül a kategória I. helyezése
1992A Siklósi Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál I. díja, és különdíja
1993Riva del Garda (Olaszország) - nemzetközi versenyfesztivál, az összes díj megnyerése a kötelező mű legszebb megszólaltatásáért járó különdíj, a három kategóriában szereplő zenekarok között abszolút I. helyezés, a legjobb karmester díja.
1994A Magyar Fúvószenei Szövetség minősítésén két kategóriában Arany Diploma minősítés, ezzel a Nemzetközi Fesztiválzenekar cím elnyerése
1995Koncert Budapesten a "zene szentélyében" a Zeneakadémia nagytermében
1996II. Balatoni Nemzetközi Zenei Verseny, Veszprém - Arany Diploma, abszolút I. díj
1997Valencia (Spanyolország) - Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál - I. díj
1997Schladming (Ausztria) a WASBE világkonferenciáján magyar zeneszerzők műveinek bemutatója
1998Koncert a Pesti Vigadóban, Szegeden a Kajak-kenu Világbajnokság megnyitóünnepségének résztvevője
1999Valencia (Spanyolország) - Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál - I. díj
2000A zenekar vendége az amerikai IOWA Egyetem Fúvószenekara - közös koncert
2001Kerkrade (Hollandia) - Fúvósolimpia - Kiemelt I. díj
2002Csokonai Díj - egyetlen amatőr fúvósegyüttesként az országban
2004GENOVA Nemzetközi Fúvószenekari találkozó
2006HORVÁTORSZÁG Zenekari turné
2007ERDÉLY Bemutatkozó látogatás Székelyföldön
2008EKF Nagykövet
2008I. Sárvári Fúvószenekari verseny D. kategória kiemelt arany minősítés
2008PTE-ÁOK ünnepélyes tanévnyitó
2008Örökség fesztivál
2008fellépés a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar 60. jubileumi koncertjén
2008rádió felvétel a Bartók rádióban
2008Adventi-koncert a pécsi bazilikában
2009WASBE Gála Nemzeti Színház
2009Bosznia-Hercegovina Szarajevó Nemzeti Színház, Mostar Katolikus Katedrális
2009Tavaszköszöntő koncert POTE Aula
2009Nyugat Magyarország és Linz Sopron Evangélikus templom, Linz főtér, Győr vasútállomás előtti tér
2009HAUNI Kft Családi nap
2009Barbakán bástya
2009Székelyföld Székelyudvarhely Színház, Kézdivásárhely Vigadó
2009Művészeti Szakközépiskola (Mini Fesztivál)
2009Adventi Koncert Bazilika
2009Eszék Katolikus Katedrális
2010EKF megnyító
2010Budapest MÜPA
2010Paks
2010a Nosztalgia vonat fogadása
2010XI. Országos és Nemzetközi Vasutas Fúvóstalálkozó
2010Holland zenekarral közös szereplés a Romhányi György Aulában
2010Tavaszi koncert a Romhányi György Aulában
2010Hungarofest felkérésére Újvidék kettő koncert
2010Magyar Fúvószenei Nagydíj nyitóhangversenye Expo Center
2010Budapest Vasúttörténeti Park Központi Vasutasnapi ünnepség
2010a Nosztalgia vonat fogadása Pécs
2010Mihail Warga nemzetközi zenei és mazsorett fesztivál Beszterce
2010 Nívódíj a Magyar Fúvószenei és Mazsorett szövetségtől a magyar koncertfúvószene kiemelkedő művelésében, népszerűsítésében végzett szakmai munkájuk elismeréseként
2010Országos Takarékszövetkezeti nap, térzene, a Széchenyi téren, majd menetzene a Színháztérre
2010Adventi Koncert a pécsi Bazilikában Válogatás Johann Sebastian Bach egyházi műveiből
2011Tavaszi Koncert Kodály Központ Pécs
2011A Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervezésében koncert Pakson
2011Jótékonysági Koncert Pécs-Normandia-LIONS Club szervezésében
2011100 éves a Vasutas Kultúra Pécsett Térzene a Széchenyi téren
2011Nosztalgia vonat közlekedésével kapcsolatos ünnepségen koncert Nagykanizsán
2011Térzene Fesztivál Balatonföldvár
2011Fellépés a Szenior Tájfutók Világbajnokságának megnyitójátn Pécsett
2011Vasutasnap Pécsett Térzene
2011Nemzetközi Fúvóaszenekari Találkozón részvétel Nagymaroson, a Dunakanyar Fúvószenekar meghívására
2011A Liszt Ferenc év alkalmából koncert Pécsett
2011Adventi Koncert Pécs Székesegyház

Mindeközben részvétel a város és a  MÁV Zrt rendezvényein.
Évente adventi koncert a pécsi székesegyházban.
A PTE ÁOK aulában a támogatóink tiszteletére nagyszabású koncertek.
Rádiófelvételek Budapesten, nyilvános és '"Z", melyből 2 CD-t adtak ki.
Kétévente a Vasutas Fúvószenekarok Országos Találkozójának házigazda együttese.




Főoldal