Jelenlegi hely
Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar
Zenekarunk 1945-ben alakult meg Bali János alapító karmester irányításával. Az alakuláskor a zenekar minden tagja vasutas dolgozó, illetve annak családtagja volt. Az együttes 1983-ig a Pécsett és környékén jelentkező fúvószenei igényeket elégítette ki és a zenekar állandó szereplője volt a különböző társadalmi rendezvényeknek. 1983-ban került a karmesteri pálca Neumayer Károly kezébe, aki igen rövid idő alatt - alig egy év - a csúcsra vezette a zenekart. Az elkövetkező évek egy olyan - a mai napig páratlan - sikertörténet éveit jelentették, mely alatt a zenekar számos minősítést, díjat és különdíjat tudhatott magáénak.
A Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar az ország - jelenleg - legnagyobb amatőr fúvósegyüttese. Egyike az ország és Európa legjobb amatőr fúvószenekarainak, amelyet az is bizonyít, hogy 1984 óta számos versenyfesztivál I. díját és különdíját elnyerte, legyen az hazai vagy akár a legrangosabb külföldi megmérettetés.
A siker állomásai röviden:
1983 a Népművelési Intézet Nívódíja
1984 XV. Országos Fúvószenekari Találkozó I. díja és különdíja
1984 Kiemelt Aranydiploma - minősítés
1984 "Kiváló Együttes" cím elnyerése
1985 Nagy Fúvószenekarok fesztiválja - Ostrava. A zenekar első nemzetközi versenyén I. helyezést ért el.
1985 Kráter Kupa győzelem - Celldömölk
1986 A Holland Királyi Filharmónia fogadása, nyitóhangverseny Budapesten a "Hollandia üdvözli Magyarországot" c. rendezvényen.
1986 Gálahangverseny a Siklósi Várfesztiválon
1987 "Magyar Kultúrális Hetek" - koncertkörút Hollandiában
1988 Bulgáriai koncertkörút
1989 Kiemelt Aranydiploma - minősítés
1990 Koncertkörút Jugoszláviában és Ausztriában
1990 Kiváló Együttes - cím újbóli elnyerése
1991-től a zenekar minden évben a Pécsi Napok rendezvénysorozat résztvevője.
1992 Bamberg (Németország) - 173 zenekar közül a kategória I. helyezése
1992 A Siklósi Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál I. díja, és különdíja
1993 Riva del Garda (Olaszország) - nemzetközi versenyfesztivál, az összes díj megnyerése a kötelező mű legszebb megszólaltatásáért járó különdíj, a három kategóriában szereplő zenekarok között abszolút I. helyezés, a legjobb karmester díja.
1994 A Magyar Fúvószenei Szövetség minősítésén két kategóriában Arany Diploma minősítés, ezzel a Nemzetközi Fesztiválzenekar cím elnyerése
1995 Koncert Budapesten a "zene szentélyében" a Zeneakadémia nagytermében
1996 II. Balatoni Nemzetközi Zenei Verseny, Veszprém - Arany Diploma, abszolút I. díj
1997 Valencia (Spanyolország) - Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál - I. díj
1997 Schladming (Ausztria) a WASBE világkonferenciáján magyar zeneszerzők műveinek bemutatója
1998 Koncert a Pesti Vigadóban, Szegeden a Kajak-kenu Világbajnokság megnyitóünnepségének résztvevője
1999 Valencia (Spanyolország) - Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál - I. díj
2000 A zenekar vendége az amerikai IOWA Egyetem Fúvószenekara - közös koncert
2001 Kerkrade (Hollandia) - Fúvósolimpia - Kiemelt I. díj
2002 Csokonai Díj - egyetlen amatőr fúvósegyüttesként az országban
2004 GENOVA Nemzetközi Fúvószenekari találkozó
2006 HORVÁTORSZÁG Zenekari turné
2007 ERDÉLY Bemutatkozó látogatás Székelyföldön
2008 EKF Nagykövet
2008 I. Sárvári Fúvószenekari verseny D. kategória kiemelt arany minősítés
2008 PTE-ÁOK ünnepélyes tanévnyitó
2008 Örökség fesztivál
2008 fellépés a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar 60. jubileumi koncertjén
2008 rádió felvétel a Bartók rádióban
2008 Adventi-koncert a pécsi bazilikában
2009 WASBE Gála Nemzeti Színház
2009 Bosznia-Hercegovina Szarajevó Nemzeti Színház, Mostar Katolikus Katedrális
2009 Tavaszköszöntő koncert POTE Aula
2009 Nyugat Magyarország és Linz Sopron Evangélikus templom, Linz főtér, Győr vasútállomás előtti tér
2009 HAUNI Kft Családi nap
2009 Barbakán bástya
2009 Székelyföld Székelyudvarhely Színház, Kézdivásárhely Vigadó
2009 Művészeti Szakközépiskola (Mini Fesztivál)
2009 Adventi Koncert Bazilika
2009 Eszék Katolikus Katedrális
2010 EKF megnyító
2010 Budapest MÜPA
2010 Paks
2010 a Nosztalgia vonat fogadása
2010 XI. Országos és Nemzetközi Vasutas Fúvóstalálkozó
2010 Holland zenekarral közös szereplés a Romhányi György Aulában
2010 Tavaszi koncert a Romhányi György Aulában
2010 Hungarofest felkérésére Újvidék kettő koncert
2010 Magyar Fúvószenei Nagydíj nyitóhangversenye Expo Center
2010 Budapest Vasúttörténeti Park Központi Vasutasnapi ünnepség
2010 a Nosztalgia vonat fogadása Pécs
2010 Mihail Warga nemzetközi zenei és mazsorett fesztivál Beszterce
2010 Nívódíj a Magyar Fúvószenei és Mazsorett szövetségtől a magyar koncertfúvószene kiemelkedő művelésében, népszerűsítésében végzett szakmai munkájuk elismeréseként
2010 Országos Takarékszövetkezeti nap, térzene, a Széchenyi téren, majd menetzene a Színháztérre
2010 Adventi Koncert a pécsi Bazilikában Válogatás Johann Sebastian Bach egyházi műveiből
2011 Tavaszi Koncert Kodály Központ Pécs
2011 A Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervezésében koncert Pakson
2011 Jótékonysági Koncert Pécs-Normandia-LIONS Club szervezésében
2011 100 éves a Vasutas Kultúra Pécsett Térzene a Széchenyi téren
2011 Nosztalgia vonat közlekedésével kapcsolatos ünnepségen koncert Nagykanizsán
2011 Térzene Fesztivál Balatonföldvár
2011 Fellépés a Szenior Tájfutók Világbajnokságának megnyitójátn Pécsett
2011 Vasutasnap Pécsett Térzene
2011 Nemzetközi Fúvóaszenekari Találkozón részvétel Nagymaroson, a Dunakanyar Fúvószenekar meghívására
2011 A Liszt Ferenc év alkalmából koncert Pécsett
2011 Adventi Koncert Pécs Székesegyház
Mindeközben részvétel a város és a MÁV Zrt rendezvényein.
Évente adventi koncert a pécsi székesegyházban.
A PTE ÁOK aulában a támogatóink tiszteletére nagyszabású koncertek.
Rádiófelvételek Budapesten, nyilvános és '"Z", melyből 2 CD-t adtak ki.
Kétévente a Vasutas Fúvószenekarok Országos Találkozójának házigazda együttese.













